MENTRUM
Videók
Ifjúsági

Bemutatkozik a Madagaszkár dedós egylete

Számtalan sorozat kapott már gyerekkiadást, egyeseknek ez még jól is állt, míg másoknak csak egy újabb rókabőrt jelentett. Vajon a Madagaszkár főhőseinek új sorozata melyik kategóriába esik?

Ahogyan arról már januárban beszámoltunk, a Universal két új animációs sorozatot is készít ismert címek alapján. Akkor még úgy volt, hogy a Hulura érkeznek ezek a műsorok, időközben viszont bejelentették, hogy a Universal induló szolgáltatásán, a Peacock nevű streaming felületen debütálnak. Első körben júliusban mutatkozik be több másik debütáló műsor mellett a Madagaszkárból megismert kvartett gyerekéveire koncentráló sorozat.

Az oroszlán Alex, a zebra Marty, Melman, a zsiráf és a víziló Glória egy olyan új animációs sorozatban térnek vissza, amely a négyes eredettörténetét mutatja be. Megismerhetjük a fiatalkori kalandjaikat a Central Park Állatkertben, mielőtt még megszöktek volna onnan és világkörüli kalandra indulnának.

A Peacock most kiadott egy rövid ízelítőt a sorozatból, mely gyaníthatóan egyben a sorozat főcímdala is.



A Madagaskar: A Little Wild júliusban debütál a Peacock TV-n, várhatóan rögtön az indulás napjától. Magyar premierről eddig terméeszetesen nem tudni, a szolgáltató egyelőre csak a tengeren túlon lesz elérhető. Itthon, ha lesz, akkor a Minimaxon kerülhet bemutatásra.