MENTRUM
Ifjúsági
Mozi

Nézd meg az első képeket az új Scooby-Doo mozifilmből

2004-es legutóbbi mozis kalandjaik után a Rejtély Rt. újra meghódítja a vásznakat. Élőszereplős helyett most CGI kinézettel.

1969-ben, mikor a Scooby-Doo, merre vagy? debütált, senki sem gondolta, hogy ekkor pályafutással még 2019-ben is műsoron lesznek a négy tini és egy dán dog kombójával összeállt nyomozó csapat. A történet nagyon egyszerű: négy tini a világot és a kutyakekszet folyton kívánó eb járja a világot, miközben természetfelettinek tűnő rejtélyeket oldanak meg. A sikert mi sem mutathatná jobban, hogy azóta több sorozat és spinoff is készült a szereplőkkel (a legutóbbi épp nemrég mutatkozott be nálunk is), de több tucat filmmel is rendelkeznek, a 2000-es évek elején pedig mozifilmekkel is gazdagodott a repertoárjuk. 2020-ban pedig újra visszatérnek a vásznakra.

A jövőre érkező új film címe egyszerűen Scoob! lesz, melynek története egy eredetsztori lesz. Ebből kiderül, hogyan ismerkedett meg a négy tini és a kutya, illetve hogyan alapították meg a Rejtély Rt.-t. Viszont ilyen eredet történetet láthattunk már korábban, legutóbb a Cartoon Network tévéfilmjében, a Scooby-Doo! Az első rejtély címűben. Kíváncsian várjuk, ezúttal milyen változattal lepnek meg minket.

Eddig a filmből is csak kisebb morzsákat mutattak meg, most viszont több képet is megosztottak a marketingesek a közönséggel.









A képek után várjuk az első előzetest is, mely a hírek szerint hétfőn mutatkozik be. A Scoob! hazai bemutatója 2020 május 14-én lesz a mozik vásznain.