MENTRUM
Ifjúsági
Újdonságok

A Cartoon Network augusztusi újdonságai

Volt már itt szó a nyári uborkaszezonról, de úgy látszik egyesek nem ismerik ezt a kifejezést. Szerencsére.

A Cartoon Network gondoskodik arról, hogy augusztusban is legye mit nézni ha épp megunnánk a kinti nagy forróságot. Először is itt van a Bűbáj tábor induló 2. évada, mely röviddel az amerikai bemutató után érkezik meg hozzánk is. A széria teljes 2. évada le lesz adva hétköznaponként, ezúttal reggeli időpontban, az ismétlések pedig aznap esténként kerülnek műsorra. A Lakewood Pláza szuperhőse is visszatér a csatornára egy rövid időre, hogy befejezze azt amit már elkezdett. Vagyis jön a 2. évad utolsó néhány epizódja. Az OK K.O.! Legyünk hősök! évadzáró részei egy teljes hét alatt kerülnek adásba.

És ha már szuperhősök, akkor ne feledkezzünk meg a Pindúr pandúrokról sem, akik a 3. évad részeivel jelentkeznek. Ahogy azt már megszokhattuk a csatornától, a sorozat csak reggelenként látható, ebből kifolyólag a premierekért is korán kell kelni. Végezetül pedig az Egy újabb hét a Cartoonon és a Vadócok is új részekkel jelentkezik. Utóbbiból egy rész erejéig a 2. évadba is belekezdünk.

Bűbáj tábor

2019-08-12 06:55 2x01 Kozmikus kaland (Cosmic Bupkiss) - évadnyitó
2019-08-13 06:55 2x02 Rádiócsönd (Radio Silence)
2019-08-14 06:55 2x10 A felmosórongy (Mop Forever)
2019-08-15 06:55 2x08 Betegőrzés (Sneeze Guard)
2019-08-16 06:55 2x13 Bűvös festmények (Puff Paint)
2019-08-19 06:55 2x04 A különös tábortűz (The Haunted Campfire)
2019-08-20 06:55 2x03 Rendezői változat (Director's Cut)
2019-08-21 06:55 2x15 Az ágy alatt (Campers Above the Bed)
2019-08-22 06:55 2x11 Pizsamaparti (Pajamas Party)
2019-08-23 06:55 2x06 Vendégségben (Space Invasion)
2019-08-26 06:55 2x12 A hangok háza (The Soundhouse)
2019-08-27 06:55 2x05 A városban (I Heart Heartforde)
2019-08-28 06:55 2x09 Susie kincskereső játéka (Susie's Fantastical Scavenger Hunt)
2019-08-29 06:55 2x07 Anya-fia (Mom Soon)
2019-08-30 06:55 2x16 Éjféli szertartás (Midnight Quittance)

Egy újabb hét a Cartoonon

2019-08-03 07:50 2x10 Greg színe
2019-08-10 07:50 2x11 Kishaver
2019-08-17 07:50 2x12 Vörös harag
2019-08-24 07:50 2x13 És az informátor... - évadzáró

OK K.O.! Legyünk hősök!

2019-08-05 20:30 2x27/29 Segítőtárs szakkör / A Rajmund trend (Sidekick Scouts / Project Ray Way)
2019-08-06 20:30 2x30/33 Én vagyok Jetró / A strandos rész (I Am Jethro / Beach Episode)
2019-08-07 20:30 2x35/36 Egy egészséges hét KO-val / Rad beteg (K.O.'s Health Week / Rad's Alien Sickness)
2019-08-08 20:30 2x32/34 Gar lesz Ütős Judy edzője / Alternatív valóság (Gar Trains Punching Judy / OK A.U.! Alternate Universe)
2019-08-09 20:30 2x37/38 Sötét pláza (Dark Plaza) - évadzáró

Pindúr pandúrok

2019-08-19 07:20 3x30 Emelem a kalapom! (Hustlecup)
2019-08-20 07:20 3x31 Lázadj, lázadj! (Rebel Rebel)
2019-08-21 07:20 3x32 Védjegyünk a káosz! (Our Brand is Chaos)
2019-08-22 07:20 3x33 Nyúlka-piszka (Tagalong)
2019-08-23 07:20 3x40 Apa a partvonalon (Sideline Dad)
2019-08-26 07:20 3x34 Az Észlény! (BrainLord)
2019-08-27 07:20 3x25 Áramszünet (Lights Out!)
2019-08-28 07:20 3x35 A távozás (Checkin Out!)
2019-08-29 07:20 3x36 Drámabomba (Drama Bomb)
2019-08-30 07:20 3x37 Vigyázz! (Watch It!)

Vadócok

2019-08-01 11:40 1x40 Egyedül (Alone Quest) - évadzáró
2019-08-02 11:40 2x01 Emlékek Bobbyról (Memories of Bobby)  évadnyitó