MENTRUM
Szinkron
Ifjúsági

Az Üdv a Wayne-ben magyar hangjai

A Nicktoons-os szinkronos cikksorozatunk utolsó darabjaként maradt az Üdv a Wayne-ben című alkotás. A sorozatot már láthatjátok, nézzük kiket hallhatunk benne.

Ansi, Olly és Saraline, azaz a 3 fős Timbers csapat toronyházukba kalauzolnak el különös kalandjaikkal, a Wayne-be. Minden rejtély során szembe találják magukat a Wayne Jelenséggel, mely apránként az épület ősi titkát fedi fel előttük.

A magyar hangokat illetően nem lehet kifogásunk, tipikus szereposztás. A picit komolyabb sorozatok esetében valamiért az a bevett szokás, hogy idősebb hangokat osztanak ki a fiatal szereplőkre, míg a picit kisebbeknek ajánlott szériákban már inkább gyerekek szólaltatják meg a gyerekeket. Jelen esetben a Dögei-Hamvas-Pálmai triót dobta ki a gép, akik megfelelnek a szerepekre, szóval az előbbi kiosztásos elmélet nem negatívumként lett megfogalmazva. A sorozat érdekessége, hogy az egyik epizódban feltűnik egy pillanatra SpongyaBob is (nézzétek a sorozatot, hogy kiderüljön milyen formában is történik a cameo), akit itt is Baráth István szólaltat meg.

A sorozat szinkronját az a Pupos Tímea rendezi, aki lassan kilép az újonc rendezői jelzőből, míg a magyar szöveget Lai Gábor írta, akinek a Kalandra fel! több részét is köszönhetjük, dolgozott a Bűvös varázskardokon, az ATOM-ot is ő írta, de a Ninjago a 7. évadtól is az ő portfóliójába tartozik.

A magyar hangok listája és a stábtagok szokás szerint a főcímdal után következik.


Ansi - Pálmai Szabolcs
Olly - Hamvas Dániel
Saraline - Dögei Éva
Albert - Varga Rókus
Harvey - Juhász Zoltán
Olympia - Kiss Erika
Leif - Markovics Tamás
Kémnő - Kovács Nóra
Bishop - Varga Gábor
George - Szokol Péter
Wendell - Potocsny Andor
Dennis - Moser Károly
Julia - Berkes Boglárka
Clara - Bessenyei Emma
Tony - Hegedüs Miklós
Goodness - Pekár Adrienn
Andrej - Baráth István
Alakváltó - Sörös Miklós
Fazzini - Nagy Dániel Viktor
Furton - Bor László
Futár - Szabó Andor
Garrison - Holl Nándor
General - Hám Bertalan
Inges - Gardi Tamás
Judd - Tarján Péter
Komputernő - Vámos Mónika
Madison - Csifó Dorina
Masterson - Rosta Sándor
Mst - Bácskai János
Nick - Ágoston Péter
Nindzsa - Pekár Adrienn
SpongyaBob - Baráth István
Tommy - Pál Tamás

Ének: Ágoston Péter, Hamvas Dániel, Juhász Zoltán, Pál Tamás, Nagy Dániel Viktor, Ódor Kristóf, Csuha Borbála, Szokol Péter

Bemondó: Zahorán Adrienne
Magyar szöveg: Lai Gábor
Dalszöveg: Weichinger Kálmán
Vágó: Pilipár Éva, Kránitz Bence
Gyártásvezető: Molnár Melinda
Hangmérnök: Salgai Róbert, Bőhm Gergely
Zenei rendező: Weichinger Kálmán
Szinkronrendező: Pupos Tímea
Produkciós vezető: Koleszár Emőke

A szinkront az SDI Media Hungary készítette.

Az Üdv a Wayne-ben áprilistól naponta többször is látható a Nicktoons műsorán.

Adatok forrása: Viacom