MENTRUM
Ifjúsági
Újdonságok

A Cartoon Network májusi újdonságai

Szuperhősök és nagy nevettetők a Cartoon Network májusi premierjei között.

Úgy tűnik, hogy a Cartoon Network nem ok nélkül vetíti folyamatosan a csatornapremierje óta a Tapsi Hapsi és barátait, ugyanis májusban a folytatás, vagyis a 2. évad már itt debütál, jócskán beelőzve ezzel a Boomerangot. Május végétől érkeznek az új epizódok, méghozzá elég kiemelt időpontban, a kora esti 18:10-es sávban.

Aztán talán arra mi sem számítottunk, hogy az HBO Max sorozata, az Aquaman: Atlantisz királya című minisorozat májusban hozzánk is megérkezik. A három epizód a szombat délelőttöket színesíti majd. A mozifilm eseményei után Aquaman végre Atlantisz királya lesz, ám uralkodni nem olyan egyszerű, mint azt gondolta. Szerencséjére vannak segítői Mera, a harcos és Vulko, a tudós személyében. Aquaman legelső feladata nem más, mint bebizonyítani, hogy ő a legalkalmasabb a trónra.

Aztán pedig csatornapremierként érkezik a Mr. Bean animációs sorozat, mely a KuncogÓrák nevű blokkban kap helyet. A Boomerang népszerűsítése továbbra is tart a csatornán.

Aztán érkeznek még ebben a hónapban új Alma és Hagyma epizódok is, melyek sajnos az utolsók is lesznek, ugyanis korábban már kaszálták a szériát. A csatorna nem is fűz már hozzá sok reményt, a déli órákban lesznek a premier epizódok. Végül az áprilisi premierből átcsúszik néhány DC Super Hero Girls-epizód is, melyekkel utolérjük az amerikai vetítést.

Alma és Hagyma

2022-05-16 12:40 2x30/35 Piszkosul gazdag / Foci VB (Filthy Rich / World Cup)
2022-05-17 12:40 2x27/29 Zsiványok / Csukázók (Lowlifes / Sneakerheads)
2022-05-18 12:40 2x24/33 Szembántó naplemente / Csípős csirke (Eyesore a Sunset / Jerk Chicken)
2022-05-19 12:40 2x25/34 A királynőért és a hazáért / Vevőváró sütik (For Queen and Country / Open House Cookies)
2022-05-20 12:40 2x28/31 Falafel kocsikulcsa / Gombaszezon (Falafel's Car Keys / Truffle Season)
2022-05-23 12:40 2x32/36 Lámborjúcsíni / Nyersz, vagy kuka (Lambporcini / Win It or Bin It) - sorozatzáró

Aquaman: Atlantisz királya (Aquaman: King of Atlantis) - új minisorozat

2022-05-07 10:25 1x01 Chapter One: Dead Sea - évadnyitó
2022-05-14 10:25 1x02 Chapter Two: Primordeous
2022-05-21 10:25 1x03 Chapter Three: Tidal Shift - évadzáró

Bakugan: Evolutions - új évad

2022-05-16 20:30 4x01-04 Evolutions Unleashed!, Part 1-2 - évadnyitó
2022-05-17 20:30 4x05-06 Bakugan Academy! / Roommates
2022-05-18 20:30 4x07-08 Lia and Riot! / Lightning's Place
2022-05-19 20:30 4x09-10 Let's Ace a Difficult Subject! / A New Studio D is Born?!
2022-05-20 20:30 4x11-12 Magnus is Back! / Athena's Wish
2022-05-21 20:30 4x13-14 A Superstar Returns?! / The Gate Crushers
2022-05-22 20:30 4x15-16 Lia and Athena / Field Training
2022-05-23 20:30 4x17-18 Drago vs. Falcron! / Watch Out for Our Rivals
2022-05-24 20:30 4x19-20 New Heroes Appear?! / Dan vs. Mr. Magnus
2022-05-25 20:30 4x21-22 The Mysterious Marauder / Suspicious Hackett
2022-05-26 20:30 4x23-24 The Bakuganist is Back / Trox Evolution!
2022-05-27 20:30 4x25-26 A New Power Nano-Gear / Who's The Real Culprit?!
2022-05-28 20:30 4x27-28 Faustus' Secret Revealed / Clash! Dan vs. Athena
2022-05-29 20:30 4x29-30 Truth / The Battle With Wrath
2022-05-30 20:30 4x31-32 Rebuilding the Academy / The Great Prank War
2022-05-31 20:30 4x33-34 A Perfect Marriage / The Uninvited Teacher

DC Super Hero Girls

2022-05-02 14:55 2x22/23 #ABolondságKékBogara / #ElvarázsoltEste (#WhySoBlue / #OneEnchantedEvening)
2022-05-03 14:55 2x24 #AquamanFelszínreTör (#TheAquamanCometh)

Mr. Bean - új sorozat, csatornapremier

2022-05-09 16:50 1x01-03 In the Wild / Missing Teddy / No Parking / Bean's Bounty / Artful Bean / The Fly
2022-05-10 16:50 1x04-06 Mime Games / Spring Clean / No Pets / Ray of Sunshine / Birthday Bear / The Mole
2022-05-11 16:50 1x07-09 Roadworks / The Sofa / Treasure! / Homeless / Camping / Chocks Away
2022-05-12 16:50 1x10-12 Royal Bean / Young Bean / In the Pink / Dinner for Two / The Ball / Toothache
2022-05-13 16:50 1x13/14b-16a Haircut /  Neighbourly Bean / Dead Cat / Super Trolley / Magpie / Cat-Sitting
2022-05-14 16:50 1x16b-19a The Bottle / Goldfish / Inventor / Car Trouble / Restaurant / Art Thief
2022-05-15 16:50 1x19b-22a Scaredy Bean / Hot Date / Wanted / Gadget Kid / The Visitor / Big TV
2022-05-16 16:50 1x22b-25a Keyboard Capers / A Running Battle / Egg and Bean / Hopping Mad! / Grand Invitation / A Royal Makeover
2022-05-17 16:50 1x25b-26 Super Marrow / Bean in Love / Double Trouble

Tapsi Hapsi és barátai - új évad

2022-05-30 18:10 2x01-02 Red, White and Bruised / Beaky Buzzard Gags: Bunny / Jet Porkpelled / Mummy Dummy / Telephone Pole Gags 2: Shrinking Telephone Pole / In The Road Again! - évadnyitó
2022-05-31 18:10 2x03-04 Emotional Support Duck / End of the Leash Gags: Tennis / Adopt Me! / Rage Rover / To Hive and to Hold / Battle Stations