MENTRUM
Szinkron

A nagy ugrás magyar hangjai

The Big Leap címen kell keresni a Disney+-ra szinkronnal megérkező sorozatot.

A nagy ugrás egy dráma a második lehetőségekről, az álmok kergetéséről, és arról, miként vesszük vissza azt, ami a mienk. A műsor központjában egy sokszínű, nehézsorsú emberekből álló csoport van, akik egy táncos valóságshow-ban vesznek részt, hogy megváltoztassák az életüket, de ez a részvétel tönkre is teheti az életüket.

Rajkai Zoltán újra főszerepben! Scott Foley a sorozat egyik arca, akit itthon legutóbb az RTL Klub vásárlásának köszönhetően a Mr. Whiskey-ben lehetett látni, akkor még Schmidt Zoltán szinkronjával és egy teljesen másik stúdió döntésének köszönhetően, ám ezúttal az SDI munkatársainak köszönhetően Rajkai Zoltán tolmácsolásában lesz hallható a színész ebben a mindössze egy évadot megélt sorozatban. További szerepekben feltűnik még Roatis Andrea vagy Dobó Enikő, újra hallható sorozatban Peller Anna, a rendezésért pedig Wessely-Simonyi Réka felelt, akit többnyire eddig szinkronizálni hallhattunk, de azt igazán sok helyen. Az ISzDb feljegyzései alapján eddig még nem rendezett (bár ez nem kizáró ok), viszont könnyen előfordulhat, hogy ez az első ilyen próbálkozása.



Nick Blackburn - Rajkai Zoltán
Gabby Lewis - Nádasi Veronika
Reggie Sadler - Pál Tamás
Mike Devries - Szatory Dávid
Justin Reyes - Szabó Máté
Monica Sullivan - Dobó Enikö
Wayne Fontaine - Bognár Tamás
Brittney Lovewell - Roatis Andrea
Simon Lovewell - Ágoston Péter
Paula Clark - Peller Anna
Julia Perkins - Haumann Petra
Jessica - Lamboni Anna
Alan - Kisfalusi Lehel
Linus - Gubányi György István
Kevin Perkins - Lux Ádám
Raven Price - Kokas Piroska

További magyar hangok: Bodrogi Attila, Mezey Kitti, Moser Károly, Pintér Gábor Attila, Szabó Zselyke, Mesterházy Gyula, Böhm Anita, Bozsó Péter, Orbán Gábor, Garami Mónika, Gyenge-Nádorfi Krisztina, Hegedüs Johanna, Mohácsi Nóra

Magyar szöveg: Szabó Emese Imola (1x01-02), Erős Ágnes (1x03-04), Frenkel Gergely (1x05-06), Varga Zsuzsa (1x07-08), Mihályi Dávid (1x10-11)
Hangmérnök: Horváth Zoltán
Vágó: Horváth Zoltán (1x01-06), Gulya Sándor (1x07-08, 10-11)
Gyártásvezető: Lajtai Erzsébet
Szinkronrendező: Wessely-Simonyi Réka
Produkciós vezető: Máhr Rita

A szinkront az SDI Media Hungary készítette.

A nagy ugrást a Disney+ szolgáltatásán keresztül lehet megtekinteni.