MENTRUM
Ifjúsági

Havi nézettség: 2021. december

Az éves nézettségi adatok előtt még a decemberi adatokkal is tartozunk nekktek, melyben érdekes meglepetések is születtek.

Hajszál híjján, de ezúttal is a Nick Jr. szerezte meg a vezető pozíciót a Nickelodeon előtt. Ám amíg mindketten mondhatni csupán egymással versengnek, addig sem a vállalatot, sem a programming osztályt nem zavarja ez a küzdelem. A JimJam mióta közlik a nézettségeit, azóta mutat egyfajta erősséget, az elmúlt hónapokban pedig folyamatosan menetel előre, olyannyira, hogy rendszeresen szerepel már az első három pozíció egyikén.

A Boomerang kifejezetten erős hónapot tudhat maga mögött. Novemberhez képest megduplázta a közönségarányát, 3 százalék felett teljesített, ami magához képest nagy szó. Egyébként minden héten nagyon szépen teljesített, kétszer is 4% körül jöttek ki a számok, amik természetesen megdobták a hónap végi összesítést. Ellentétben a testvércsatorna Cartoon Network megintcsak szóra sem érdemes teljesítményt hozott. Annyit érdemes tudni, hogy szintén novemberhez képest, egy hajszálnyit mégiscsak sikerült javítania.

A TV2 Kids is sikereen zárkózott fel, rég járt ilyen magasságokban a gyerekcsatorna. A TeenNick viszont folyamatosan vergődik, decemberben alig fél százalékpontot sikerült elérnie. Ez is úgy tűnik azt a tényt erősíti, hogy a tinédzserek már nem igazán néznek tévét.  Azért reméljük, ez a gyenge teljesítmény nem juttatja a megszüntetés szélére a szitkom csatornát.

4-14-es korosztály, egész nap, közönségarány (SHR), december

1. Nick Jr. 5.24%
2. Nickelodeon 5.2%
3. JimJam 4.18%
4. Boomerang 3.18%
5. Disney Csatorna 2.44%
6. Nicktoons 2.36%
7. Minimax 1.78%
8. TV2 Kids 1.5%
9. Cartoon Network 1.16%
10. TeenNick 0.58%

4-14-es korosztály, heti bontás, közönségarány (SHR), december

48. hét (11.29-12.05)

Nick Jr. 7.1%
Nickelodeon 5.3%
JimJam 4.1%
Disney Csatorna 3%
Nicktoons 2.9%
Boomerang 2.6%
Minimax 1.7%
TV2 Kids 1.5%
Cartoon Network 1.2%
TeenNick 0.6%

49. hét (12.06-12)

Nickelodeon 6.1%
Nick Jr. 5.8%
JimJam 4.6%
Boomerang 3.8%
Disney Csatorna 2.7%
Minimax 2.3%
Nicktoons 2.3%
Cartoon Network 1.9%
TV2 Kids 1.3%
TeenNick 0.5%

50. hét (12.13-19)

Nick Jr. 5.3%
Nickelodeon 5%
JimJam 4.2%
Boomerang 4%
Disney Csatorna 2.8%
Nicktoons 2.4%
Minimax 2.2%
TV2 Kids 1.8%
Cartoon Network 1.3%
TeenNick 0.7%

51. hét (12.20-26)

Nickelodeon 4.3%
JimJam 4.1%
Nick Jr. 3.6%
Boomerang 2.6%
Nicktoons 2.1%
TV2 Kids 1.8%
Disney Csatorna 1.6%
Minimax 1.3%
Cartoon Network 0.8%
TeenNick 0.5%

52. hét (12.27-01.02)

Nickelodeon 5.3%
Nick Jr. 4.4%
JimJam 3.9%
Boomerang 2.9%
Disney Csatorna 2.1%
Nicktoons 2.1%
Minimax 1.4%
TV2 Kids 1.1%
Cartoon Network 0.6%
TeenNick 0.6%