MENTRUM
Újdonságok

A Sony-csatornák márciusi újdonságai

Premierek tömkelege érkezik márciusban.

Jelenleg úgy tűnik, hogy márciusban új bemutatókra a Sony portfóliójából egyedül az AXN készül csak. Hónap elején még a korábban indított új évadok lesznek láthatóak, néhanapján filmek színesítik majd az estéket. Az első új sorozat érkezése március 19-én 21:00-kor lesz, a sorozat címe Ördögtorok (Devil's Throat). Az első bolgár krimi 2019-ben került bemutatásra hazájában. Egy véres múltú kisvárosbanegy profilozó és egy ambiciózus nyomozó titokzatos bűnügyek nyomába ered. A bizonyítékok fokozatosan egy szörnyű titokhoz vezetik őket, amely felfordítja az életüket. Az egész nyomozást egy régi határőr holttestének felbukkanása indítja be, amelyet a helyi tó partján találnak meg.

Ezt követi az Ördögi játszmák (Devils) március 22-én, szintén 21:00-kor. Guido Maria Brera I Diavoli című regénye alapján a Devils egy nemzetközi thriller, amely Massimo Ruggerót, a világ egyik legfontosabb befektetési bankjának, az NYL karizmatikus, mégis kíméletlen kereskedelmi igazgatóját és mentorát, az NYL vezérigazgatóját, Dominic Morgant (Patrick Dempsey) követi nyomon. Egy nap Massimo egy gyilkosság gyanúsítottjává válik, ezért egy nemzetközi pénzügyi háborúba keveredik.

Még aznap, 22:05-kor indul a Életfogytig ügyvéd (For Life), melyben egy általa el nem követett bűnért életfogytiglanra ítélt a bíróság. A börtönbe lehetősége nyílik jogot tanulni, majd praktizálni is hagyja az állam. A sorozatban azt láthatjuk, amint egy fogoly küzd mások igazságáért, miközben folyamatosan azon van, hogy tisztára mossa a nevét.

Másnap folyatódik az új sorozatok hulláma. A 23-án 21:00-kor dupla részekkel induló A jóslás uraiban (Shut Eye) Charlie Haverford bukott bűvész egy nap látónak áll. A csavar a sztoriban, hogy egyszer csak valóban látomásai akadnak, amivel valódi bűnügyeket old meg.

Március 25-én 21:00-kor dupla epizódokkal vesz rajtot A Doki - Egy új esély (Doc - Nelle Tue Mani) című olasz orvosos sorozat. Andrea Fanti agytrauma miatt elveszíti utolsó tizenkét évének emlékét, és most először nem minden idők egyik legnagyszerűbb orvosa, hanem egy sima beteg. Az emlékektől megfosztott férfi egy ismeretlen világba csöppen, amiben szerettei hirtelen idegenekké válnak, a korház pedig az egyetlen hely, ahol valóban otthon érzi magát. A sorozatot Dr. Pier Dante Piccioni története ihlette, aki 2013-ban balesetet szenvedett, majd mikor felébredt a kómájából, az utolsó emléke 12 évvel korábbi volt, 2001-ből. 

Március 15-én családi filmekkel ünnepel a sorozatcsatorna. Napközben, már reggel 7-től animációs filmek lesznek láthatóak, úgy mint a Tintin kalandjai, a Hotel Transylvania 1-2, a csatornapremierként debütáló Tini titánok, harcra fel! – A moziban, A Lego-kaland, este pedig a Jumanji és a Jumanji - Vár a dzsungel kerül terítékre.