MENTRUM
Újdonságok

A Sony-csatornák januári újdonságai

Mikor már azt gondolnánk, hogy Sony-ék elengedték a januárt, akkor hónap végére behúznak egy premiert.

Igen, az ötcsatornás portfólió egyetlen premierrel készült a januárra, ami eggyel több, mint amire számítottunk. Ezt pedig nem más, mint a Viasat6 szállítja majd január 26-án. Ezen a napon folytatódik az Arrowverse szuperhőscsapatának, A holnap legendáinak története, immár az 5. évaddal. Ebből az univerzumból úgy tűnik, mintha csak ők maradtak volna talpon, a Sony úgy tűnik nem sok fantáziát lát a többi szuperhősben.

A keddenként 23:00-kor látható új évad nyitó epizódja rögtön a Végtelen világok krízise, 5 részes crossoverrel nyit, mely igazából a Supergirl, a Batwoman, a Flash - A villám és A zöld íjász által alkotott nagy sztori befejező része. Az új évad elején legendáink szembe kell nézzenek azzal a ténnyel, hogy lelepleződtek és egyenesen a rivaldafény közepébe kerültek. Néhányuk élvezi ezt a fényt, mások pedig egyenesen utálják a kialakult helyzetet. Vajon hogyan sikerül megbirkózniuk a helyzettel?

Természetesen az újdonságok csak az adott hónap kiemelt tartamai, de nem szabad elfelejteni a folytatódó premiereket sem, így máris nem olyan szomorú ez a januári kínálat. A Viasat6-on folytatódik az Árnyvadászok 2. évada, az AXN-en pedig a Los Angeles legjobbjai, a 19-es körzet, illetve az NCIS: Los Angeles és az NCIS: New Orleans, továbbá a Startup is új epizódokkal látható egész hónapban. A Sony Max csatornapremierekkel színesíti a kínálatát.