MENTRUM
Ifjúsági
Mozi
Újdonságok

Mozis rajzfilmpremierek: 2020. október

Októberben bőségesen el lesznek láva a családok és az animációkra kíváncsiak. A kicsit idősebbeknek ismerős lehet az itthon a Minimaxon is látott Yakari, aki most mozifilm formájában megkapja az eredettörténetét; az amerikai VOD-premier után itthon mozis forgalmazásként láthatjuk a Trollok folytatását, illetve érkezik két független film is.

Óriásláb - Családi bevetés

A legendás Óriásláb népszerűsége töretlen, mióta kamasz fia segítségével megmenekült a gonosz tudósok kezei közül. A szőrős, bozontos, csupaszív óriás elszánt környezetvédő aktivistaként éli boldogan életét családjával, és állati jófej barátaival. Ám amikor egy nap tudomására jut, hogy az egyik gyönyörű természetvédelmi terület veszélyben van, nyakába veszi a vadont, és mentőakcióra indul.
Azonban az erdők őrzője, az állatok hatalmasra nőtt védelmezője titokzatos körülmények között eltűnik. Így ismét Óriásláb szuperképességekkel rendelkező fián, Adamen a sor, hogy apukája segítségére siessen. A kalandvágyó kissráchoz ezúttal anyukája, és a vad família állati jóbarátai is csatlakoznak, hogy egy hihetetlenül veszélyes és izgalmakkal teli bevetésen mentsék meg a bajba jutott Óriáslábot, és az alaszkai rezervátum kedves lakóit.

Bemutató: 1-jén



Yakari - A mozifilm

Yakari, a kis sziú indián törzse a vándorló bölénycsorda nyomát követi. A fiú saját útját járja legjobb barátjával, a bátor és szabad lóval, Kismennydörgéssel. Útja során Yakari találkozik totemállatával, a Nagysassal, aki egy varázslatos tollal és egy rendkívüli képességgel ajándékozza meg: beszéli és érti az állatok nyelvét. Yakari és Kismennydörgés hosszú utat járnak be a félelmetes prémvadászok földjén, Észak-Amerika lélegzetelállító, de veszélyes tájain, míg újra megtalálják a hazavezető utat.

Bemutató: 8-án



Farkasbőrben

Freddy minden vágya, hogy édesapja nyomdokaiba lépjen és ő legyen a legfélelmetesebb vérfarkas, falkájának új vezetője. Ám a nagy átalakulás ceremónián valami balul sül el és a fiúból a világ legcukibb kis uszkárja lesz. Holdkeltéig be kell bizonyítania, hogy ő is igazi farkas, különben a falka örökre száműzi. Szerencsére új barátai a segítségére lesznek a halloweeni kalandban.

Bemutató: 22-én



Trollok a világ körül

Minden csupa csillám és boldogság Trollvárosban, amíg Pipacs királynő és Ágas meglepő felfedezést nem tesznek – vannak más troll világok is az övéken túl, és mindegyikben más zenei irányzat az úr. Amikor egy titokzatos fenyegetés az ország összes trollját veszélybe sodorja, Pipacs, Ágas és a barátok bandája nekivág a nagyszabású expedíciónak az ismeretlen tájakon át, hogy végrehajtsák a lehetetlent, és harmóniát hozzanak létre a különféle trollok között, hogy együtt nézhessenek szembe a végzettel.

Bemutató: 29-én