Újdonságok
Ifjúsági

Az M2 júniusi újdonságai

A Netflixen is látható német sorozat debütál hónap végén az M2-n, immáron szinkronnal is látható lesz, illetve június során két csatornapremier is érkezik.

Botcsinálta boszi - új sorozat
27-étől hétvégente 13:35-kor


Mildred Hubble egy átlagos angol kislány, aki az édesanyjával él együtt. Egészen addig a napig, míg egy seprű nem landol a lakásuk erkélyén. Ez már önmagában is furcsa, hát még mikor kiderül, hogy a seprűvel együtt egy Maud Spellbody nevű boszi is megérkezik. És attól a naptól kezdve minden megváltozik Mildred életében. A két kislány együtt repül el, és iratkozik be a Cackle Akadémiára. Ebben az iskolában tanulnak a leendő boszorkányok, és bizony nagyon úgy tűnik, Mildred is közéjük tartozik. De csak úgy tűnik, vagy Mildred vajon igazi boszorkány? Minden kezdet nehéz - tartja a mondás, de itt talán nemcsak a kezdet az. Mert hiába tesz meg Mildred mindent, mintha mégis ő lenne a legügyetlenebb. Egy igazi botcsinálta boszi. 1. rész tartalmaAddig a napig, amíg Maud Spellbody nem landol egy seprűvel az erkélyükön, Mildred Hubble teljesen átlagos életet él. Ám rövid ismeretségük ellenére, hamarosan az is kiderül, hogy nem csak Maud, hanem Mildred is boszorkány. A két lány pedig együtt indul útnak a Cacle Akadémiára, a boszorkányképző iskolába. Az iskola igazgatónője, a jó lelkű Miss Cackle segít nekik, hogy eligazodjanak. erre a segítségre pedig szükség is van, hiszen az igazgató-helyettes, Hecate nem nézi jó szemmel a két ügyetlen boszi lépéseit. Vajon felveszik Mildredet? Hiszen ő semmit nem tud a boszorkányok világáról. De az események gyorsan történnek, nincs ideje gondolkozni, így a kislány hamarosan a vizsgateremben találja magát.

Gofri, a csodakutya - új sorozat, csatornapremier
27-étől 13:10-kor


Az évadnyitóban: Jess és Simon esküvőjéről hazaérve a gyerekek Evie és Doug a nászajándékok között egy kölyök kutyát talál. Evie meg akarja tartani őt, el is nevezi Gofrinak. Gofri erre megszólal. / A Brooklyn-Bells család első együtt töltött éjszakája különösre sikerül, mert Gofri nem akar a konyhában egyedül aludni.

Láng és a szuperverdák - 3. évad, csatornapremier
19-étől hétköznap 15:15-kor


Az évadnyitóban: Zeg jegyet váltott a legújabb dinoszaurusz hullámvasútra, a Dínó hullámvasútra. Ám mikor a szél elfújja a jegyet, Láng barátja segítségére siet, hogy megtalálják és időben visszaérjenek a vidámparkba.