Lecserélik a Batwoman címszereplőjét

Közös megegyezés alapján a CW sorozata főszereplőt cserél.

Ruby Rose, aki Batwomant, vagyis Kate Kane-t alakítja az Arrowverse univerzumán belül, az amerikai CW csatornán, a napokban kilépett a címszerepből, a csatorna pedig kénytelen újracastingolni a szerepet. Az itthon az HBO GO-n látható sorozat néhány napja végzett az első évadával, közvetlenül ezután pedig érkezett a hír, mely szerint a főszereplő otthagyja a sorozatot. Azon túl, hogy hivatalos információk nem érkeztek, Ruby Rose a következő szavakkal jelentette be a hírt: 

"Nagyon nehéz döntést hoztam azzal, hogy nem térek vissza a Batwoman következő évadában. Ez nem egy könnyedén hozott döntés, mivel nagyon tisztelem a szereplőket, a stábot, akik részt vettek a műsor készítésében Vancouverben és Los Angelesben."

A Batwoman megfelelő nézettséget szállít a CW csatorna számára, így nem meglepő, hogy már korábban berendelték a 2. évadot. A jelenlegi értesülések szerint csak a szerepet castingolják újra, a történetben nem lesz változás.

Egyébként a filmtörténelem során nem ez az első főszereplőcsere, de azt sem lehet mondani, hogy nagyon sűrűn történne hasonló. Leginkább mellékszereplők változnak meg egyik évadról a másikra, vagy épp ritkább esetben évad közben. Csak, hogy hazai pályán maradjunk, nemrég jelentette be a TV2, hogy a Mintaapák című sorozatukban Fenyő Iván karakterét Kamarás Iván veszi át a második évadtól.
Megosztás
Köszöntünk egy új világban!
Vadonatúj portál a média világában történő legfrissebb hírekkel.
Mentrum
Mentrum Kids
A Tanár után az Apatigris is karanténba vonul
Sci-fi komédia hamarosan a Netflixtől - íme a szinkronos előzetes
Előzetes érkezett a Medvetesók filmjéhez
A Netflix 21. heti (máj. 18-24.) újdonságai
Ő nyerte az első Álarcos énekest
A Kiwi TV júniusi újdonságai