MENTRUM
Mozi

Super Bowl 2020: íme az előzetesek

Február 2-án már az 54. amerikai foci szuperdöntő, vagyis Super Bowl került megrendezésre. Ennél nézettebb műsor nem igazán akad az amerikai televíziókban, így érthető, hogy a reklámszünetekben mindenki szeretné hirdetni a termékét.

Idén 5.6 millió dollárba került fél perc reklámidő a negyedek közt, ami rekordárnak számít, miután 2019-ben "csupán" 5.2 millió dollárt pengettek ki a hirdetők. Rengeteg különböző cég fizette ki ezt az összeget, hogy minél több nézőhöz juthasson el a reklámozandó anyag, ám mi tévés, mozis szempontból mutatjuk meg, amit látni kell.

Először is itt van a kibővített Marvel Filmes Univerzum Disney+-ra érkező sorozatainak rövid összefoglalója. Látható a Sólyom és Tél katonája, a WandaVízió, illetve a Loki című szériákból is néhány snitt.


A Disney már készül a Mulan bemutatójára is, két nagy előzetes után most a Super Bowlon is képviseltették a filmüket.


A múlt heti Halálos iramban 9 előzetes nagy bemutatója után pár nappal a focidöntőre is készültek a készítők egy hangulatkeltő trailerrel.


Tom Cruise. Top Gun. Több, mint 30 évvel az első rész után megérkezik a folytatás is. 


Fekete Özvegy végre megkapja a saját önálló filmjét, miután a rajongók éveken át követelték azt. 2020-ban végre megérkezik, ezt pedig a stúdió sem titkolja.


Daniel Craig utoljára ölti magára James Bond kémszerkóját.


Végül pedig egy sorozat is befért a reklámtengerbe, mely az Amazon Prime-ra fog érkezni február 21-étől. A főszerepben az Oscar-jelölt Al Pacino.