Ifjúsági

SpongyaBob előzménysorozata és élőszereplős Lármás család is jön a Nickre

Az amerikai Nickelodeon bejelentette 2020-21-es terveit, újdonságait.

A csatorna mostani bejelentése leginkább már ismert címekre fókuszál, mintsem vadiúj tartalmak bejelentésére, de várhatóan hasonló is érkezik majd valamikor később. Az itthon is népszerű gyerekcsatorna a fent említetteken túl bejelentett egy spinoffot a Veszélyes Henryhez, új részeket és új évadokat a kisebbek számára.

Az új tartalmak felsorolását kezdjük az általunk is korábban lehozott hírrel, vagyis az első SpongyaBob-spinoffal. Az immár Kamp Koral: SpongeBob's Under Years hivatalos címmel rendelkező sorozat még idén nyáron bemutatkozik a tervek szerint, melyben egy 10 éves SpongyaBobot lehet végigkövetni a nyári tábori kalandjai során.

Ezután érdemes megemlíteni a csatorna talán legambíciózusabb tervét a következő tévés évadra, ugyanis mostmár biztos, hogy elkészítik A Lármás család élőszereplős tévéfilmes változatát. A széria töretlen népszerűségét mi sem jelzi, hogy már 4 évad elkészült, illetve egy spinoff is bemutatásra került, melyből már a második évad is berendelésre került. Így hát nem csoda, ha ilyesmi fog a csatorna. A The Loud House: A Very Loud Christmas címmel tervezett alkotás egy karácsonyi film lesz, melyben Lincoln a legjobb karácsonyra készül, míg ki nem derül, hogy a testvérei nem is lesznek otthon, mert mindenkinek más terve van. Lincoln és Clyde küldetése, hogy szabotálják a testvérek terveit, így megtartva a Lármás család karácsonyi hagyományait. Jelentések szerint a szereplőválogatás jelenleg is zajlik, a forgatásokat nyárra tervezik, míg a bemutató télen lesz esedékes.

Danger Force címmel érkezik a Veszélyes Henry spinoff sorozata. Ebben a szériában az eredeti sorozatból Ray, vagyis Hőskapitány és Schwoz is feltűnik kiemelt szerepben, akik négy friss szuperhős növendéket fognak kinevelni. Megtanítják nekik az erejük kezelését, használatát vagy épp azt, hogy titkolják el a képességeiket akár a szüleik elől is. Az új szereplők a Veszélyes Henry utolsó részeiben debütálnak majd, a Danger Force pedig március 28-án premierel a csatornán. 

The Astronauts lesz a címe a Nickelodeon azon sorozatának, mely élőszereplős lesz és néhány gyerekről szól, akik egy véletlennek köszönhetően kijutnak az űrbe. A 10-részes évad premierje nyáron lesz esedékes.

Végül pedig íme egy animációs berendelés is: Big Nate. A 26 részes első évad Lincoln Peirce könyvei alapján készül, melyben a 6. osztályos címszereplő és barátai különböző kalandokba keverednek, melyeknek végül katasztrofális végkimenetelük lesz.

A fenti új sorozatok túl a Nickelodeon bejelentette, hogy az All That aktuális szezonja újabb 10 részt kap, berendelték a The Casagrandes 2. évadát, a Blues Clues and You 3. évadát, A mancs őrjárat 8., a Bubi guppik 6. és a Láng és a szuperverdák 6. évadait. De visszatér egy 2. évadra az Are You Afraid of the Dark? antológia széria is.
Megosztás
Köszöntünk egy új világban!
Vadonatúj portál a média világában történő legfrissebb hírekkel.
Mentrum
Mentrum Kids
Havi nézettség: 2020. február
Hihetetlenül néz ki a Netflixre érkező Transformers anime
Havi nézettség: 2020. január
A Boomerang márciusi újdonságai
A házi karanténról készít műsort a TV2
Tavaszi saját gyártású műsorok és országos premierek a Sony csatornáin