MENTRUM
Ifjúsági

Bébi úr beköltözik a Minimax képernyőjére

Március 1-jén a Minimax bemutatja a 2018-ban Oscar-díjra is jelölt Bébi úr című mozisiker animációs sorozatváltozatát. A „Bébi úr újra munkában” című sorozat 13 félórás részből áll.

A mozifilm szerint Bébi úr és bátyja, Tim kapcsolata nem indul túl fényesen. Timnek és családjának élete jócskán felfordul, amikor megszületik, pontosabban taxival megérkezik kisöccse, aki kicsit sem az, akinek látszik. Főhősünkről, az öltönyös, aktatáskás csecsemőről ugyanis kiderül, hogy a Bébi Rt. alkalmazásában áll, és megbízták egy különleges küldetéssel. Kettejük története nem gondoktól mentes, de miután sikeresen végrehajtják a rájuk bízott feladatot, Bébi úr megkapja álmai állását a Bébi Rt.-nél, Tim pedig újra egyedüli gyerek lehet a családban. Közös kalandjuk után visszatérve az addig megszokott életükbe, már semmi sem olyan, mint volt, így miután Tim levelet ír Bébi úrnak, az mindent félredobva rohan testvéréhez, hogy újra együtt mókázhassanak.

Az új történetben Bébi úr bátyjával közösen a Bébi Rt. ügyes-bajos teendőit intézi, miközben a lehetetlent próbálják elérni: a munka és a magánélet közötti egyensúlyt létrehozni egy modern dolgozó baba számára. Ám a babák cukiságát egy dolog veszélyezteti: a kiscicák.

A sorozat magyar változatában a főbb szereplőknek olyan színészek kölcsönzik a hangjukat mint Csankó Zoltán, Sándor Barnabás, Murányi Tünde, Galbenisz Tomasz, Minárovits Péter, Elek Ferenc, Haffner Anikó, Szávai Viktória, Stohl András, Kis-Kovács Luca, Bognár Tamás, Láng Balázs, Renácz Zoltán és Hamvas Dániel.

Az animációs sorozatot a Minimax március 1-jén 19 órakor kezdi vetíteni. További epizódok: minden nap 19:00 órakor.