Éves nézettség: 2019

Véget ért 2019 és vele együtt az előző évtized is, nézettség szempontjából pedig ideje megnézni, hogyan teljesítettek a gyerekcsatornák.

2019-ben is végig a Nickelodeon vezette a nézettségi listákat, méghozzá fölényesen. Testvércsatornája, a Nick Jr. is megbízható számokat szállított, az év első felében pedig új gyerekcsatornát indított a Viacom, mely igen hamar a nézők egyik kedvencévé vált, így a középmezőny biztos szereplőjévé vált. Áprilisi indulása folyamatos növekedés jellemezte a csatornát, de épp a késői rajt miatt nem szerepelhet az összesített listában, viszont cserébe a kilenc hónapos teljesítménye alapján bónuszként megjelenítjük.

2018-hoz képest több csatorna csökkenését figyelhetjük meg. A fej-fej mellett haladó Minimax és M2 megszerezte tavalyi dobogós pozícióját, a Cartoon Network pedig három helyet jött fel, miközben ugyanazt az eredményt érte el, mint tavaly. Ehhez hozzájárult az is, hogy a Disney Csatorna már két éve folyamatosan csökken, 5% feletti eredményeiről lecsökkent egész 3% körülig. A Boomerang és a Kiwi TV stagnált tavalyhoz képest.

Íme tehát a 2019-es eredmények, 2021-ben pedig már a Nicktoonst is be tudjuk sorolni, illetve csatlakozik hozzájuk a JimJam is. Idén januártól pedig már havi szinten is megosztjuk utóbbi eredményeit.

1. Nickelodeon 13.06%
2. Minimax 5.68%
3. M2 5.53%
4. Cartoon Network 3.87%
5. Nick Jr. 3.80%
6. Disney Csatorna 3.06%
7. Boomerang 1.53%
8. Kiwi TV 0.68%

+1 Nicktoons 2.64%
Megosztás
Köszöntünk egy új világban!
Vadonatúj portál a média világában történő legfrissebb hírekkel.
Mentrum
Mentrum Kids
Hallgasd meg a Jégvarázs 2. díjra jelölt dalát 29 nyelven előadva
Mozis rajzfilmpremierek: 2020. február
Idén magyar hírességek is megfürödhetnek a Nickelodeon zöld trutyijában
Az HBO márciusi újdonságai
Ő a Konyhafőnök VIP 2019 győztese - és a finálé nézettsége
Hírek innen-onnan #171