Újdonságok

A Sony-csatornák februári újdonságai

A Sony csatornái közül csak az AXN-en kerül sor új bemutatókra, ha a folytatódó újdonságokat nem számoljuk.

Vadonatúj sorozatként érkezik Kristin Kreuk (Smallville, A szépség és a szörnyeteg) főszereplésével Az igazság terhe. A kanadai jogi sorozatban Kreuk karaktere egy nagyvárosi, profi ügyvéd, akit a következő ügye kapcsán szülővárosába küldenek vissza. Itt egy vakcina gyártó céget kell képviselnie, miután a város lakóinak bejelentései után kivizsgálás indult. A vakcina miatt több fiatal lány is megbetegedett, ezért érkezett a sok bejelentés. Az ügyet bonyolítja, hogy a felpereseket Kreuk karakterének (Joanna) gyerekkori barátja képviseli. Az igazság terhe eddig három évadot élt meg, a legutóbbi szezon jelenleg is fut a kanadai CBC csatornán. Viszont az AXN hozzáállását a sorozathoz az is jól mutatja, hogy a premier epizódok február 23-ától vasárnap délutánonként 13:40-kor dupla részekkel lesz látható.

Pár nappal korábban, február 14-én érkezik Kiefer Sutherland politikai thriller sorozatának második évada, mely még az amerikai ABC csatornán futott, majd a kaszát is onnan kapta. A Netflix viszont megmentette, bekérte a 3. évadot, viszont 4. évadról szó sincs. Tom Kirkmant, a kormányzat egyik alacsonyabb rangú tagját az Egyesült Államok elnökévé nevezik ki az USA Capitoliuma elleni támadást követően. Kirkmannek garantálnia kell az ország és családja biztonságát, miközben a támadás elkövetői utáni hajszát is irányítja. A kijelölt túlélő 2. évada február 14-én 21:00-kor debütál az AXN műsorán, a folytatás pedig péntekenként érkezik a csatornára.

A fentiekből kifolyólag kiderül, hogy az AXN a korábban február 7-ére tervezett StartUp 2. évadát elhalasztotta, ahogyan a január végére tervezett A provokátor is később kerül bemutatásra.

A Sony Max ezúttal csatornapremierekkel készül, úgy mint A holnap legendái 2. évada, a Shannara - A jövő krónikái vagy a Quantico.
Megosztás
Köszöntünk egy új világban!
Vadonatúj portál a média világában történő legfrissebb hírekkel.
Mentrum
Mentrum Kids
Mozis rajzfilmpremierek: 2020. február
Madagaszkár és Trollok sorozat is érkezik a Hulu-ra
Szinkronnal érkezik a Netflixre a legújabb Pokémon film
A Film Now januári újdonságai
A Netflix 6. heti (feb. 3-9.) újdonságai
Idén magyar hírességek is megfürödhetnek a Nickelodeon zöld trutyijában