MENTRUM

A Netflix élőszereplős One Piece-sorozatot készít

Hivatalosan is bejelentette a szolgáltató a 10 részes berendelést.

A Netflix jó ideje különös figyelmet szán az animéknek is, hiszen sorra vásárol újabb ás újabb darabokat, készít saját alkotást (pl. az élőszereplős Cowboy Bebop), februártól pedig a Ghibli-filmek is elérhetőek lesznek náluk. Újabban pedig az egyik legkelendőbb manga sorozatosítását tűzte ki célul a streaming óriás, méghozzá élőszereplős formában. Hiszen anime már létezik belőle több, mint 900 epizóddal a háta mögött.

A Netflix közleménye szerint összeálltak a Tomorrow Studiosszal és a Shueisha könyvkiadó vállalattal, hogy megvalósítsák ezt az óriási projektet és elvigyék a világ minden pontjára Eiichiro Oda mangájának történetét. Az eredeti sztori szerint Monkey D. Luffy élete fenekestül fordul fel, mikor megeszik egy elátkozott ördöggyümölcsöt, ezzel pedig gumiemberré változik, vagyis a testét úgy nyújthatja, ahogyan csak szeretné. Az egész sorozat az ő és kalózcsapata történetét követi, akik próbálják megtalálni a legendás One Piece kalózkincset, amelytől ők lehetnek a Kalózok királyai.

Konkrétabb információ nem derült ki, hiszen még csak most állnak neki a projekt megvalósításának, de azt már tudni lehet, hogy Steven Maeda lesz a showrunner, Eiichiro Oda, Marty Adelstein és Becky Clements pedig a vezető produceri feladatokat látják el.