Ifjúsági

A Netflix bejelentette: Vaják animefilmet készít

"Jussát várja a vaják, ki küzdött e népért."

A Netflix egyik legfrissebb új sorozata bemutatása óta hihetetlen népszerűségnek örvend, még szerencse, hogy premier előtt berendelésre került a 2. évad, így egy picivel hamarabb készülhet el a 2. évad. Az Andrzej Sapkowski könyvei alapján készült Vaják (The Witcher) sorozat főszereplője Ríviai Geralt, a szörnyvadász, akinek sorsa összefonódik a természetfeletti erővel rendelkező Ciri hercegnő és a boszorkány Yennefer sorsával. Az első évad ezeket a kereszteződéseket mutatta be, míg a második évad már az ő összefonódott történetükre koncentrálhat.

A Netflix a két évad közti várakozást egy külön történettel szeretné megkönnyebbíteni, mely jelen állás szerint animefilm lenne. És, hogy biztosan ugyanabban a szellemiségben készüljön, mint az élőszereplős sorozat, a showrunner és az író is ugyanaz lesz, aki az első 8 részért is felelt - névszerint Lauren Hissrich és Beau DeMayo. A film direkt folytatása lenne az első évadnak, a kontinuitás is meglesz, viszont az nem ismert, hogy az itt történtek mennyire befolyásolhatják a 2. évad történeteit, kapunk esetleg visszakacsintásokat az ebben történtekre.

Az animációért a Studio Mir felel majd, akiknek a Korra legendája és a Voltron: A legendás védelmező is köszönhető. Cserébe viszont semmi sem ismert a készülő projektről, sem a dátum, sem a sztori. Egyedül a cím: The Witcher: Nightmare of the Wolf.
Megosztás
Köszöntünk egy új világban!
Vadonatúj portál a média világában történő legfrissebb hírekkel.
Mentrum
Mentrum Kids
Oscar 2020: nézd meg a jelöltek listáját
A Film Now februári újdonságai
Ghost in the Shell: SAC_2045 előzetes - mint egy videójáték
Mintha egy rajongó készítette volna a Zombik 2-t - előzetes érkezett
Ő a Konyhafőnök VIP 2019 győztese - és a finálé nézettsége
A JimJam februári újdonságai