MENTRUM

Fogócskázós játék decembertől a TV2-n

Vadonatúj sport event műsorral jelentkezik a TV2. December 1-től vasárnap esténként kerül képernyőre a Catch! – úgyis utolérlek!, amely egy fogócska felnőtteknek. Négy fős csapatok mérkőznek majd meg a Catch! hatalmas arénájában, hogy pontokat gyűjtve bekerüljenek a döntőbe, majd hazavigyék a 10 millió forintos fődíjat. A nagyszabású produkció háziasszonya Ördög Nóra, műsorvezető-riportere Petur András (Sport TV), kommentátora pedig Gundel Takács Gábor.

December 1-én elindul a TV2 vadonatúj sport event műsora, a Catch! – úgyis utolérlek! A fogócska szabályain alapuló játékban négy fős csapatok versenyeznek, hogy gyorsaságukkal és ügyességükkel a legjobbak közé kerüljenek. A Catch! arénájában egy hét emeletes ház magasságával megegyező, függőleges pályával is meg kell küzdeniük a versenyzőknek, és még a legprofibb parkourosoknak is kihívást jelent A hajsza pályája, ahol elképesztő ugrások és bravúros vetődések viszik majd közelebb a csapatokat a döntő fordulóhoz. A Catch! versenyzői nem rettennek meg az akadályoktól, merthogy ez a fogócska nem gyerekjáték! A Catch! – úgyis utolérlek! háziasszonya Ördög Nóra.

„A fogócskáról mindenkinek van valamilyen emlékképe, érzése. Egy nagyon egyszerű és szerethető gyerekjáték, amit most mi egy sokkal magasabb szintre emelünk köszönhetően a hatalmas díszletnek, az akadálypályáknak, a komoly technikai háttérnek, és annak, hogy igazi sportemberekből álló csapatok állnak rajthoz. Nagyon látványos, izgalmas sportverseny a Catch!, amely egy egyszerű ötleten alapul, mégis igazán nagyszabású” – árulta el Ördög Nóra, aki a Catch! arénájában műsorvezetőtársával, Petur Andrással (Sport TV) terelgeti a játékosokat, illetve segít a nézőknek is eligazodni a szabályok között.

„A sport, legyen szó versenysportról, vagy hobbi sportról, magában hordozza ugyanazt az izgalmat, feszültséget, a nyerni akarást, és mi ebből dolgozunk. Ha az ember megismeri a játékot, a szereplőket, megvan a motiváció és a kötődés, akkor egy fogócskának is lehet ugyanaz a hangulata, mint egy világbajnoki mérkőzésnek. A Catch! számomra azt hozta, amire számítottam, egy nagyon izgalmas, fordulatokkal teli versenyt, ahol műsorvezetőként, riporterként magamat adhatom” – mondta Petur András (Sport TV), aki közvetlenül a fordulók után a pálya szélén kérdezgeti majd a csapattagokat. Ízig-vérig sportriporter, aki mindent tud Magyarország bajnokairól, akikből jó páran ott lesznek a Catch! arénájában.

A Catch! kommentátori fülkéjéből Gundel Takács Gábor követi a pályán zajló eseményeket, és épp olyan vehemenciával és átéléssel közvetíti a fogócska futamait, mint egy olimpiai döntőt.

„Nekünk is lett egy csapatunk, ki-hol van, ki-mit tart kézben, ki-mit tesz hozzá a műsorhoz. Tehát nem azért vagyunk többen, hogy felváltva beszéljünk, hanem mindenkinek meg van a maga kis szerepe és úgy érzem, hogy ebből a hármasból lett egy jó egész” – utalt műsorvezető-társaira Gundel Takács Gábor – „A Catch! egyszerre egy játék és egy komoly verseny. Nekem az a dolgom, hogy átadjam a hangulatát, az izgalmát és e tekintetben semmiben sem más ez, mint bármilyen sportesemény. Remélem, hogy a nézőkben is olyan pozitív, a fogócska által nosztalgikus érzések jönnek elő, mint bennünk a forgatáskor” – tette hozzá.

A Catch! – úgyis utolérlek! egy-egy adásában négy darab négy fős csapat száll versenybe, több fordulóban. A tét pedig nem kicsi, hiszen a Catch! döntőjében a dicsőség mellett 10 millió forintot vihet haza a legjobb csapat. A felnőtt fogócskában többek között ott lesz Bódi Sylvi, Bárdosi Ildi, Száraz Dénes, Linczényi Márkó és Esztergályos Patrik is.

Catch! - úgyis utolérlek! december 1-től vasárnap esténként 18:55-től!