MENTRUM
Mozi

Előre - új poszter és előzetes is érkezett a Pixar új filmjéhez

A Pixar filmje egy új fantasy világba kalauzol el minden nézőt, melynek leszűkített alapja a főszereplők apja körül forog.

Különleges élményt ígér a Disney és a Pixar következő mozifilmje, mely tele lesz varázslattal és sok humorral. A 2020 tavaszán bemutatásra kerülő film eredeti szinkronjában Tom Holland és Chris Pratt lesznek hallhatóak.

A két ifjú Lightfoot-tesó miután eléri az apjuk által kiszabott korhatárt, az anyjuk átadja nekik azt a varázsbotot, amit örököltek az időközben eltávozott apától. Azt tudni kell, hogy a varázslat már rég nem létezik ebben a világban, vagy csak nagyon kevés. A fiúk kapott varázsbot segítségével megpróbálják visszahozni halott édesapjukat egy napra az élők közé, de a varázslat balul sül el, így csak részben sikerül visszahozni. Ahhoz, hogy rendesen végigvigyék a megkezdett műveletet, kell találjanak némi varázslatot. Elindulnak hát kék furgonjukkal és fél apjukkal, hogy egy emlékezetes napot hozzanak létre.

A kifejezetten briteknek készített előzetes több új snittel is rendelkezik, mindezen felül egy új poszter is érkezett.

Frissítés! Szinkronosan is megtekinthető az előzetes.

Eredeti:



Előre - a Disney-Pixar új filmje 2020 március 5-én kerül a hazai mozik kínálatába.